Április idusán

A húsvét a kereszténység legjelentősebb ünnepe. Jézus kereszthalálával megváltotta az emberiséget bűneitől, majd feltámadt halottaiból. Húsvétkor ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását. Húsvét üzenete nem csupán az újjászületésről szól, hanem arról az önfeláldozásról is, ami ennek érdekében szükséges. Mert ahhoz, hogy bármi is újjászülethessen, előbb meg kell halnia. Valamit fel kell áldoznunk magunkból ahhoz, hogy helyet adjunk az újnak. „Teli pohárba már nem lehet tölteni.”

A húsvéti ünnepek bolygómozgásainak különlegessége a Vénusz-Chiron együttállás, ami már napok óta érvényesül, és április végéig kitart. A Chiron kisbolygó hatásait elsősorban a karmaasztrológusok veszik figyelembe, de igen hamar a köztudatba kerültek analógiái és a tradicionális asztrológia is számol vele.

A mitológia szerint Chiron lemondott a halhatatlanságról, hogy megszabaduljon a saját szenvedésétől, amit sikertelenül, de gyógyítani próbált. Ő a sebzett gyógyító, aki sokak szenvedésén segíteni tudott, de saját magán nem.

A Vénusz a szeretet bolygója a Halak jegyében, aminek pozitív analógiája a jézusi magasabb rendű szeretet, megbocsátás. A Chiron a karmikus sebeket és a gyógyítást szimbolizáló kisbolygó, ami rámutat fájó sebeinkre, de lehetőséget teremt ezzel a gyógyításukra is. Hiszen csak azzal tudunk megküzdeni, amivel szembesülünk.

A Halak Vénusz retrográd mozgása a Chiron kisbolygóig tartott, majd direktbe fordult április 15 12:18 -kor.

A Vénusz látszólagos hátráló mozgása alatt kérdések merültek fel bennünk a bolygó esszenciális jelentéstartalmának megfelelően szeretetképességünkkel és szerethetőségünkkel, kapcsolataink, vagy épp kapcsolataink hiányával, pénzügyi sikereinkkel, vagy kudarcunkkal összefüggésben. A harmóniakeresés párkapcsolatban, közvetlen környezetünkkel, és a külvilággal való érintkezésben egyaránt felértékelődött.

Most, hogy direkt irányba indult a Vénusz, képesek leszünk megtalálni a megoldást azokra a kérdésekre, amikre a Chiron hívta fel a figyelmet. Könnyebben el tudunk bánni a régmúltból felbukkanó, kísértő árnyainkkal. Anyagi téren is apránként fejlődés lesz tapasztalható az elkövetkező időkben, mivel a Vénusz pénzjelölő is. De addig van feladat bőven. Semmi nem jön könnyedén, s hogy még nehezebb legyen számunkra a kihívás, arról a Szaturnusz gondoskodik egy diszharmonikus kvadrát aspektussal.

A Nyilasban haladó retrográd irányú Szaturnusz ugyanis jelenleg feszült kvadrát fényszögben van ezzel a Vénusz-Chiron konjunkcióval, még nagyobb hangsúlyt adva a feladat szükségességének. Rákényszerülünk, hogy szembenézzünk, és megküzdjünk azokkal a fájó érzelmi sérülésekkel, amik gátolták kapcsolataink kiteljesedését. A Szaturnusz vizsgáztatja korábbi döntéseink helyességét céljaink és párválasztásunk tekintetében, visszafogja a Halak Vénusz érzékenységét, és túláradását. Érzéseink, érzelmeink kifejezése ebben az időszakban visszafogott, szépérzékünket inkább a praktikumok fogják meghatározni. A még retrográd Szaturnusz kvadrátja a Vénusz-Chiron együttálláshoz jelzi azokat a problémákat, amik a fejlődés útjába állnak. A “megméretett és könnyűnek találtatott” érzés eluralkodhat rajtunk, ami kilátástalanságot és alkalmatlanságot sugall önmagunk felé, értéktelenség-érzetet okozhat és ezek következtében depressziós hangulatot közvetít. A vénuszi harmóniát, boldogság-, és örömérzetet a szaturnuszi szigor keménysége megtöri, és befelhőzi. A Bika Mars a szextilje a Vénusz-Chiron konjunkcióhoz aktív cselekvőképes megoldás harmonikus lehetőségét kínálja.

Mégis ez az a pont, amikor nagyon nehéz nem feladni a harcot önmagunkért, boldogságunkért, és boldogulásunkért. Olyan nagynak és sziszifuszinak tűnik az előttünk álló kihívás, hogy sokkal könnyebb lenne legyinteni rá egyet, mert azt gondoljuk – eddig is megvoltunk valahogy, eztán is megleszünk. Könnyen magával ragadhat minket egy statikus depresszióérzet, amiből nem könnyű kimászni.

Csak a tudatos belső erő adhat segítséget egy ilyen nehéz helyzetben, és célravezető lehet az is, ha nem a problémára fókuszálunk, hanem a problémát tudatosítva megrázzuk magunkat és elkezdünk valami egészen más dolgot csinálni, ami elvonja a figyelmünket a megoldhatatlannak tűnő feladatról, hogy általa sikerélményt érezve apránként feltöltekezhessünk és újraépíthessük megcsorbult hitünket, és önbecsülésünket.

Ehhez a Kos jegyű Nap-Uránusz együttállás trigonja a Szaturnuszhoz lehetőséget teremt, hozzásegít, hogy tartós eredményeket könyvelhessünk el kreatív meglátásainkkal, megoldásainkkal vagy effektív munkánkkal.

A Kos Nap április 14.-n egzakt együttállásba került az Uránusszal. A Mars irányítású Nap és Uránusz miatt hektikus, ingerlékeny időszak, jellemzők lehetnek váratlan cselekedetek, viszont hirtelen támadt kiváló ötletek is, amik önkifejezésünket, és önérvényesítésünket segítik.

A Halak jegyű Vénusz urai egyelőre nem állnak harmonikusan.

Ősi uralkodójával, a Jupiterrel recepcióba kerül, így felerősödnek a hatásaik – a Jupiter a Mérleg jegyéből kvadrátban a feszültség fényszögben a Bak Plútóval, ami az átstrukturálódás folyamatát akarja kikényszeríteni. Arra ösztönöz, hogy szembenézve és konfrontálódva hibáinkkal változtassunk belső hozzáállásunkon, hogy képessé váljunk átalakítani életünknek azt a területét, ami nem megfelelően működik. A retrográd Jupiter a Mérlegben Vénusz uralomban nagyon joviálissá tesz. Ebbe szól bele a kemény hajthatatlan és végletes szuper-energia, a Plútó, egy energikus kvadráttal arra kényszerítve a jupiteri barátságosságunkat, kedélyességünket, és szívélyességünket, hogy mindennek ellenére nagyon is legyünk észnél, kezeljük nagyon is racionálisan a családdal, (Jupiter a IV. házcsúcson), társsal, szerződésekkel, a külvilággal kapcsolatosan (esszenciálisan a Mérleg jegye, VII. mundánház) felmerülő problémákat. Ezzel a kvadráttal meg kell küzdenünk szeptember elejéig, csak akkor más életterületeket fog érinteni.

A Merkúr pár napja retrográd a Bika jegyében – ez nem az az időszak, amikor minden problémára egy csapásra meg tudjuk találni a racionális megoldást. Eleve föld energia uralja a planétát, ami nehézkesebbé teszi a zökkenőmentes működést, fáradékonyabbak és lassabbak vagyunk fizikai és agyi szinten is.

A Halak Vénusz transzcendens urához a Neptunuszhoz a Hold vet diszharmonikus kvadrátot, ami felfokozza érzelmi sérülékenységünket, nagyon érzelmes, sőt érzelgős is lehet. A Halak Vénusz érzelmi áradásának a Szaturnusz szab határt, és a Nyilas Hold elvágyódása, kalandvágya, kielégítetlenséget sugall.

A képletben kiemelt jelentősége van a Vénusz bolygónak, ahogy az a hatástérképen is jól látszik. Közvetlenül három planétát ural, a Merkúrt, a Marsot, és a Jupitert, de e három bolygón keresztül hozzáférést kap a többi bolygóhoz is.

A Halak jegyű Vénuszt átitatja a magasabb rendű szeretet, a jézusi szeretet a Neptunusz irányításnak köszönhetően, befolyásolva gondolkodásunkat (Merkúr), érzéseinket (Hold), személyiségünket (Nap), ezzel előkészítve a gyökeres strukturális változást (Plútó) az eljövendő holnapokhoz.

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »