A Föld gyermekei vagyunk

A Föld gyermekei vagyunk. Riadtak, csodálkozók, kíváncsiak, vakmerők, és legyőzhetetlenek. Láthatatlan külső és belső korlátokkal vesszük körül magunkat, hogy kapaszkodókat találjunk életünk labirintusában.

A kudarcok ellenére újra és újra elindulunk a helyesnek vélt úton, hogy közelebb juthassunk igazi önmagunkhoz. Nem riaszt el minket a kilátástalanság érzete, a lét céltalannak tűnő örökös körforgása, ami elől nincs menekvés.

Önmagunkba temetkezünk, legbelső titkainkat faggatjuk, vagy a külvilágot rohamozzuk meg eszelős kitartással. Keressük az égi csatornát, hogy megszabaduljunk földbe gyökerezett létünk csapdájából. Új és új adósságokat halmozunk fel, miközben ledolgozzuk a régieket. Egy lépés előre, kettő hátra. Néha mégis sikerül kicsit előbbre jutnunk az égi szamárlétrán, hogy jobban láthassuk, milyen nagyon elveszettek vagyunk.

Edzetté tesz az út, ami a válaszokhoz vezet, s minél erősebbé válunk, annál távolabb kerülnek a falak, amik közé bezártuk magunkat. Időn és téren túl, fáradhatatlan próbálkozások láncolatában rabul ejtve, töretlen hittel vállaljuk az örökös száműzetést, hogy megszabaduljunk az anyag keresztjétől, és az évezredek során ránk kövesedett sár, valódi arannyá nemesüljön a fájdalom és szenvedés, öröm és szenvedély gigászi olvasztótégelyében.

Több ez a hitnél. Valami megfoghatatlan, egyetemes csoda, ami beleszőtte magát létezésünk rejtélyébe a kezdetektől fogva.

És sosem adjuk fel…